Tűzoltó utcai Gyermekklinika
Nemrég fejeződött be a Semmelweis Egyetem Tűzoltó Utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika számos osztályának – köztük a hemato-onkológiai osztálynak – a felújítása. Az osztály mostantól az ország legmagasabb progresszivitási szintű ellátóhelyeként, összesen 51 ágyon, speciális légtechnika mellett, megújult környezettel fogadja a leukémiában, limfómában és egyéb daganatokban szenvedő kis betegeket ❤️
A Tűzoltó Utcai Gyermekklinika szerepe kiemelten fontos a 🎗 Kis Harcosok gyógyulásában, mert hazánkban, megközelítőleg, minden második daganatos és leukémiás kis beteget itt kezelnek. (Érdekesség, hogy a kórház 1896 – 97 -ben épült Hauszmann Alajos tervei szerint. Az alapkőletételnél maga Ferenc József is jelen volt.)
Kedves Barátaink, örömünkre szolgál megosztani Veletek, hogy a kórház működéséhez, a Kis Harcosok gyógyításához a Bátor Kicsi Lélek Alapítvány újra hozzá tudott járulni egy 2.832 millió forint értékű műszer megvásárlásával, melyet – a Ti segítségetek mellett – a SZERENCSEJÁTÉK SERVICE NONPROFIT KFT támogatása tett lehetővé 🙏
A műszert Dr. Darnói Tibor holisztikus orvos -sal, alapítványunk kuratóriumi tagjával adtuk át Dr Dalos Judit főorvos asszonynak és Dr Garami Miklósnak, a neuro-onkológiai osztály vezetőjének, a kórház igazgató helyettesének.
Köszönjük, hogy segíthettünk!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Attila, Bogika, Boróka és Boldizsár apukája
UI: Kedves Barátaink, hadd mondjam el, hogy abban, hogy az adományozás létrejött nagy szerepe volt két kiváló embernek, két Olimpiai bajnoknak, Czene Attilának és Rózsa Norbertnek, akik csendesen, a háttérben segítettek! Nagyon köszönjük 🙏
@Tűzoltó utcai Gyermekklinika
@SzerencsejátékServiceNonprofit Kft.
@Dr. Darnói Tibor holisztikus orvos
@CzeneAttila
@RózsaNorbert
forrás: semmelweis.hu, wikipedia